lakatlan sziget

2008 július 31. | Szerző: amfortas

 

Lakatlan sziget

Mostanában kicsit jobban „egyedül vagyok”. Az elmúlt hetek talán mozgalmasabbak is voltak, de bizonyos szempontból ez az egyedüliség is jó. Rendezgetem a közvetlen környezetemet, és dobálom ki, ajándékozgatom el a számomra feleslegesnek tűnő dolgokat és lehet, hogy a végén alig marad valami, ha a hasznosságukat vizsgálgatom. Tűnődöm:  ha úgy adódna, hogy egy lakatlan szigetre kellene költöznöm, és magammal vihetném, amit akarok, mit is vinnék?

Autót vagy robogót legalábbis vinnék, hátha nem olyan parányi az a sziget , tudjak jobban mozogni, ide-oda rohangálni. Aztán vinném a tv-t mert hisz egyedül leszek, lehetne esténként nézni kikapcsolódásként a sorozatokat, beszélgetős műsorokat, valóság-show-kat, nyereményjátékokat, szerelmes és akciófilmeket, híradót. A lottósorsolást!  Rádiót is vinnék természetesen, lehetne bömböltetni  a Petőfin a jobbnál  jobb zenét, közben hírek, jó ebédhez szól a nóta, miegymás. Kompujter,  az mindenképpen kell,internet csatlakozással,  gondolkodás nélkül gyömöszölném a hátizsákba. A mikrosütő, amivel egyszerűen és gyorsan megsüthetném, felmelegíthetném a napi betevőt. Ehhez persze kellene a hűtőszekrényt is vinnem , mélyhűtőset, na meg a mosógép. Szárítógép nem kellene, most sincs, megszárad az a ruha magától is, ha úgy akarom, valahol csak ki tudnám teregetni. Vinnék turmixgépet, hajszárítót, kenyérpirítót, party-grillsütőt, elektromos kést, háztartási robotgépeket (és majd ha jönnek a vendégek, arra is föl kell készülni)  Fűnyíró ! Mobiltelefon , na azt már nem is említem, hozzám nőtt rég. 

Hoppsza!!! És mivel működne mindez?  Egy lakatlan szigeten általában nincs áram, nincs benzin, nincs gáz, nincs térerő. Eldobhatom a listámat…semminek nem látnám hasznát. És akkor mire volna szükségem valójában?  Elsősorban társaságra, kedvesem, lányom, jó barátaim… Hogy ne legyek egyedül, beszélgetni tudjak velük, megosztani az élményeim, szórakozni, játszani… nem is kéne a monopoly, elég lenne az ott talált kavics,fadarab,kagylóhéj. Az emberiség igazán érdekes és jó játékaihoz sosem kellett nagy hókuszpókusz, reklám, agymosás,terjesztőhálózat, menedzsment, terjedtek azok maguktól is.  Kitalálóst játszanánk, barkochba , szójátékok.  Bujócska . Hancúroznánk, kergetőznénk. Énekelnénk, zenélnénk, farigcsálnánk hangszereket. Elkelne némi éles kés, az megkönnyítené az ilyesmit is. Hát talán néhány könyvet is elvinnék magammal, mert olvasni jó. Emberi. És papírt, ceruzát, színeseket. Írni, rajzolni. Ezekből már összejön a civilizáció: a szó, az írás, a zene, a kép, a játék. És ami igazán fontos.  Ami a fejemben van.  Amit egy lakatlan szigetre leginkább magammal vinnék.

 

Kékszalag

2008 július 21. | Szerző: amfortas

 

Furcsa egy dolog ez, de persze érthető: mindenki tele a friss élményeivel: találkozunk és ő rögtön elmeséli, hogy első volt a kenesei bójánál, csak hát elszakadt a felhúzó, eltört a hosszabbító, elakadt a brájzli, nagynagy pechek estek meg, no és persze igazságtalanságok, de így is sikerült négyszázkettediknek befutni, ami ehhez képest szuper eredmény is akár. Aztán talán megkérdezi, hogy és én?…, de a válasszal én már nem töröm magam, úgysem oda figyel, mert még eszébe jut, hogy a keszthelyi bójánál mekkora flautéba futottak bele ésatöbbiésatöbbi… aztán elviharzik, jöhet a következő. Közben nyomakodás az étel-italpultoknál, és valami szupersztár ordít a mikrofonba, ilyen Blikkhős, szavát sem értem hálistennek. De miért is vagyok én itt? Kiültünk a móló végébe, gyönyörű a Balaton, csend és nyugalom, legszivesebben beleharapnék !…és.

Bözsi egyszerűen mindenütt jól érezte magát,

lett légyen az színház, fogadás, vagy csak egy

jó hangulatú házibuli

közlekedek

2008 július 8. | Szerző: amfortas

 

Életem során millió kilométereket gyűrtem magam alá autóval, hosszú éveket még német földön. Megtanultam jól közlekedni és megutáltam autóba ülni. Ha mégis muszáj, hát azon vagyok, hogy minél előbb kiszálljak. Ha meg úton vagyok, hát közlekedek és igyekszem minél kellemesebben eltölteni az erre szánt  időt. Rutinból vezetek, vagyis inkáb rutinból figyelek nagyon oda. Alapállásom, hogy mindenki más hülye, aki körülöttem vezet, egy rutin óvatosságot biztosít és ez elég jól működik. Ha hosszú útra megyek egyedül, az arra jó, hogy ráncba szedjem gondolataimat. Hiszen a napok általában úgy telnek el, hogy nem jut időnk a szabad gondolkodásra. Alszunk, ébredünk és elfoglaljuk magunkat az épp szembejövő eseményekkel: híreket hallgatunk, reggelit készítünk, csevegünk a gyerekkel, a kollegával, a szomszéddal, az ügyféllel, telefon….aztán a barátok, a színház, a tv, mozi, olvasás, alvás. Ha egyedül utazom, a vezetés nem igényel nagyobb koncentrációt, de olvasni, írni beszélgetni stb. nem tudok, és végre magam tudok lenni a gondolataimmal. Ha  társam van, jó a beszélgetés, főleg, ha nem a közlekedésről szól és azt ki tudjuk kapcsolni. Ehhez persze úgy kell vezetnem, hogy  a másiknak ne tűnjön fel, hogy vezetek. És így aztán hamar odaérünk.

A medvevadászatról hazafelé tartva Bubu egy új, rendkívül érdekes problémán kezdte törni a fejét.

őszibarack

2008 július 4. | Szerző: amfortas

 

Fiatalkoromban volt egy barátnőm, nagyon szerelmes volt belém . Őszibarackot ettünk, finom szaftos, csurgott a leve végig a szám szélén, arcomon, kezemen… már nem emlékszem, de valahogy azért  ettől még tiszták maradtunk . Azt mondta, hideg borzongás fut rajta végig, ahogy nézi, milyen jóízűen , gusztussal , mondhatni, szexisen eszem az őszibarackot…

Aztán volt egy másik párkapcsolatom, nem szerelem, de annál komolyabb. Őszibarackot ettünk de már ahogy beleharaptam, rám szólt, vigyázzak, mert csurog a leve és az olyan gusztustalan és magam és minden körülöttem majd nagyon őszibarackos lesz és nem szereti, ahogy én az őszibarackot eszem.                               

                                

Tanácstalan vagyok őszibarack-evés ügyben. És ez nem egyszerűen megfelelés, viselkedés kérdése.

Anyám, Édesanyám

2008 július 3. | Szerző: amfortas

 

 

 

A napokban kaptam egy megjegyzést, hogy mamának nevezem,  akit lányai anyának hívnak.

Nem vettem észre. Sokhelyütt a mama alatt a nagymamát értik, számukra természetesen nem jól mondtam, amit mondtam. Majd figyelek.(éjjel-nappal…:-) )

Figyelős időket élünk. Vihar készül és én is készülök, azt remélem, ma már bölcsebb vagyok a vihar elkerüléséhez. A vihar: át nem gondolt, spontán indulat, sokszor szaladunk bele, de nem szabad sokat keresgélnünk az okát, holnapra elmúlik, ma meg tisztítja a levegőt.

Van két fiatalkori  jó barátom,  testvérek, sok időt töltöttünk el együtt . Bármikor , ha szüleikről esett szó, (akiket magam is nagyon szerettem és tiszteltem)  Ők következetesen  az „édesanyám” , „édesapám”  kifejezést használták.  Nagyon szépen hangzott és benne volt szüleik iránti mély tiszteletük és szeretetük.  Eltanultam Tőlük és valóban magában hordozza azt a pluszt, amit az egyszerű „anyám, apám „  valahogy számomra sem tartalmaz.

Tudat alatt sokszor gyerekkorunkba vágyódunk vissza, amikor szerettek minket…olyannak, amilyenek épp voltunk. Gondoskodtak rólunk, biztonságban éreztük magunkat és az efféle szeretet érzését szeretnénk továbbra is megélni. Csakhogy ma már nem kaphatunk, nem várhatunk el  több szeretetet, mint amennyit magunk is képesek vagyunk adni. Az anyai szeretet az élet „előlege” volt,  amit felnőttként valahogy vissza kell fizetnem, hiszen akkor arathatok, ha már vetettem. És a  szavak ereje milyen nagy szerepet játszik! Hogyan szólítok meg valakit, mennyire tartalmazzák a szavaim az odafigyelésem és a másik szeretve tisztelését? Nem törődhetek csak azzal a szeretettel , amit kapok, úgy kell a másikhoz odafordulnom, hogy érte semmi jutalmat ne várjak, hanem magából az odafordulásból nyerjem ki magamnak a boldogságom és megelégedettségem.  Ha mégis kapok valamit, az egy plusz ajándék.

Két barátommal a mai napig tartom a kapcsolatot és bár szüleik rég meghaltak, ma is ugyanolyan tisztelettel és szeretettel beszélnek őróluk. És mindkét emberből sugárzik a másik ember iránti  tisztelet és szeretet. Talán-talán ezt a tulajdonságukat becsülöm Őbennük legtöbbre.

Még egy fontos dolog tartozik ehhez:   ha kimondok valamit, azt tényleg úgy is gondolom és a kimondásával magamat erősítem meg.  Jól kell megbecsülnünk a szavak jelentőségét ahhoz, hogy mindig világos legyen, hogyan gondoljuk és hogyan gondolkozunk. Magammal szemben kell elsősorban igényes legyek ebben a vonatkozásban is. Mástól ezt legfeljebb elvárhatom.