szeretet…másként

2008 június 27. | Szerző: amfortas |

 Eredetileg a napról és a fényről akartam mindenféle aktuális gondolataimat összehordani, de ez a nagy hőségben valahogy nem ment. Másrészt, kicsit mégis ott motoszkált bennem az előző néhány sorom a szeretetről, és most inkább innen indulok tovább. Néhány gondolatot kölcsön is vettem , már nem tudom honnét, de magaménak érzem. Azt gondolom, nem abban különbözik valódi szeretet  a tettetett szeretettől, hogy tudattalan, és különösen nem abban, hogy ingyen van. Ezen jellemzőit tekintve ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló. De hát lehet-e általában szeretni az embereket? Önző, részvétlen társadalmi gyakorlatunkat ismervén, egyszerű válasz volna, hogy nem lehet. Pedig az emberek szeretete nem más, mint a rászorulók segítése, a gyengék oltalmazása, a szolidaritás és a nyitott, barátságos, megértésre törekvő közeledés humanista alapállása. Ez az etikai magatartás teszi lehetővé azután azt, hogy konkrétan is tudjunk szeretni; szeretni tudjuk azokat, akiket kiválasztottunk magunknak. Konkrétan, ösztöneink által vezérelve, ám tudatosan ellenőrizve és szabályozva önmagunkat és cselekedeteinket. A zsigeri szeretet – pontosabban a buta szeretet – bizony haszontalan is lehet. Ostobán föláldozhatjuk magunkat a másikért úgy, hogy az általunk szeretett személy is belepusztul, ahelyett, hogy mérlegelvén a helyzetet, mindketten épülnénk, vagy legalábbis együtt menekülnénk meg valamilyen vészhelyzetből. Hogy egymás cinkosaivá váljanak. Ha okosan, tudatosan szeretünk, ha egymás szabadságát, egyéniségét csorbítatlanul hagyva, önkorlátozóan változtatgatjuk, birtokoljuk egymást, akkor szinte föl sem tűnik, hogy mekkora munkát végzünk. Ebben az esetben hiszik azt a szeretni egyelőre még kevésbé tudók, mintha boldogságunk felhőtlen volna, mert nem menekülünk a zűröktől, hanem egymásban bízva oldjuk meg a napi kisebb-nagyobb konfliktusainkat, mielőtt még azok elfajulnának.

Kölcsönös-e a(z igazi) szeretet? Igen, kölcsönös. Szimmetrikus-e a(z igazi) szeretet? Úgyszólván sosem szimmetrikus, de hosszabb távon kiegyensúlyozott. Nem szimmetrikus, mert nem lehet folyamatosan, állandóan lángolva szeretni, hiszen elégetnénk magunkat. Ám az ilyen hullámvölgyek is elviselhetők, ha hagyjuk szerettetni magunkat a másik által. Bíznunk kell abban, hogy a másikban van annyi érzelmi tartalék, hogy elnézi időnkénti lazsálásunkat. Nem szimmetrikus a szeretet azért sem, mert adódhatnak olyan időszakok, amikor a másik nem képes szeretni, pl. megterhelő munkát végez vagy súlyosan beteg. Mégis, éppen ilyenkor várja el a teljes érzelmi kiszolgálást is. Természetesnek tűnik, hogy meg is teszünk minden tőlünk telhetőt, ám nagyon kéne vigyázni arra, nehogy akkor is rendszerré, megszokássá váljék a viszonzatlan szeretet, amikor a másik már nem szorul rá. Természetesen mi is kerülhetünk súlyos válsághelyzetbe vagy lehet koncentrálást igénylő alkotói korszakunk. Ekkor meg értelemszerűen arra kell ügyelnünk, hogy ne kényelmesedjünk el tartósan. A konkrét szeretet illékony; s ha tartósan hanyagoljuk el egymást, előbb-utóbb keresgélni kezdünk. Én pedig már nem akarok és nem is fogok keresgélni. Azzal kell jól gazdálkodnom, ami , aki van, barátság, szerelem, szeretet…