mérleg

2008 június 1. | Szerző: amfortas |

 

Nekem már volt egyszer egy nagy történetem, mérleg volt, igen.Még Németországban éltem, és egy szép és okos lánnyal, talán túl okossal, nevezzük Gunhildnak, mert az olyan német. Nagyon szerettem. Együtt is dolgoztunk valahol, Ő  egy interdiszciplinális területet próbált lefedni és váratlan felfedezéseket tett, mondjuk, biopszichológia területen. Amikor ez a  felfedezés tudatosult benne (és bennem), nagy dilemma elé kerültünk . Válassza a tudományos karriert, akár a Nobel-díjig, vagy válasszon engem, család, gyerek, idill, a másik véglet? Mérlegként nem tudott dönteni, rajtam volt a felelősség, és én súlyos döntést hoztam, olyan helyzetet teremtettem, hogy nem lehetett választása, maradt a tudomány, Washingtonba ment és nem sokon múlott azután, hogy  tudását a legmagasabb fokon elismerjék.

Máig sem tudom, helyesen cselekedtem-e azzal, hogy magamat megerőszakolva megüzentem Neki, nem vagyok alkalmas harmonikus családi kapcsolatra. Kegyes hazugság?  Ma már nem tudom. Nagyon szerettem Őt és ezt a döntésemet máig sem hevertem ki. 

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy súlyos döntéseket kell hoznunk és nem mérlegelünk. Lehet, hogy a mérlegeknek van igazuk. Ingadoznak. Az élet meghozza majd helyettük a döntést.A nagy dolgokban úgysem tudunk dönteni, azok rendszerint maguktól megoldódnak.